Képes Sport, 1998.március 29.

MÁRCIUS 21.

A bevezető nem sikerül épp fényesre. A budapesti műkorcsolyázó vb első nemzetközi sajtótájékoztatóján csak úgy füstölnek a kérdések. Cincinnatiban erre a versenyre is kiment több ezer néző, most miért nem engedik be a nézőket az iskolagyakorlatokra? (Mert nem férnének el az edzőpályán.) Miért az edzőpályán tartják akkor a kötelezőket az egyéniben? S egyáltalán, ha a nézők nem is, de miért nem láthatja, mondjuk, Debi Thomas mamája a kislányát iskolázni? (Nem tehetünk kivételt.) A nemzetközi gyakorlattól eltérő módon, miért a jégtánccal kezdődik a verseny? (Jogunk van azt a számot előre venni, amelyiket akarjuk.) Továbbá: Miért nincsenek itt a kínaiak? Miért kap csak országonként egy sajtós (vagy tévés, rádiós) meghívót a sorsolásra? Miért nem indul a versenyen a szovjet Ivanova, Kondrasova és Kotyin? Miért, miért, miért?

Válaszok ugyan vannak, elégedettség nincs.

Igaz, a beavatottak szerint a sportággal foglalkozó újságírók külön kasztot alkotnak, az örök elégedetlenek, a kákán is csomót keresők.

A vigadóbeli sorsolás egyébként színpompás, no meg izgalmas. Legalább is a versenyzők - 25 jégtáncos pár, 30 férfi, 31 nő és 16 páros - számára.

MÁRCIUS 22.

A bécsi Beck testvérek romantikus tangójával hivatalosan is megkezdődik a vb. Engiék a kötelezőben a tizenhatodiknak kezdenek, nyugodtan, szépen, fölszabadultan korcsolyáznak. (A három tánc után az élen a sorrend, akár az olimpián, azzal a különbséggel, hogy az olimpián hatodik amerikai duó, a Semanick, Gregory kettős sérülés miatt hiányzik tehát Engiék papírforma-hatodikok.

Este a megnyitó ünnepségre nem jön össze a telt ház (a bérletárusításnak ez a hátránya), de azért jó a hangulat. Van palotás, vannak népviseletbe öltözött (mármint a 25 részt vevő országéba) lánykák zászlóval és persze, van Regőczy Krisztina és Sa11ay András is. Világbajnok kettősünk most is népszerű, jöttükre bejön a taps, ami aztán vastapsba megy át, amikor András mint fénykorában - megpörgeti a feje fölött Krisztinát . . . (A Csenterics Ágnes rendezte program tökéletes - s még rövid is.)

A párosok rövidprogramja a hét kötelező elemmel izgalom nélküli (az élen a három szovjet duó.) Még a fotósok sem törik magukat különösebben, ezt bizonyítja, hogy többen a lelátót pásztázzák optikájukkal, hogy elcsípjék Boitanót, Wittet, Thomast - az igazi sztárokat.

MÁRCIUS 23.

Hajnali hét óra, s a férfi korisok egy csoportja már a körmét rágná legszívesebben (ha nem félne attól, hogy a zsűri esetleg ezért is levon a iskolagyakorlatok értékéből). A BS edzőpályáján enyhe félhomály, a jég egyik harmadában a férfiak egy csoportja köröz, írja a hurkokat; a másikban valaki már élesben adja elő a három gyakorlat egyikét - nagyon lassan, nagyon megfontoltan; a harmadikat söprögetik, tisztítják. Nincs zene, nincs kiabálás. A korcsolya éle halk surranással vágja a jeget. Megdöbbentő, hogy azok, akik amúgy, olyan magabiztosan, fesztelenül szórják a triplákat, a kötelezők során úgy viselkednek, mint a nem eleget tanult diák a táblánál ...

A Szalay Péter vezette sajtóközpont is belelendül délutánra. Mindent eltanultak, amit Calgaryból el lehetett tanulni, így a vb-k történetében először kapnak a sajtó munkatársai másodpercre lebontott kűrleírásokat (ki, hol, mit ugrik, satöbbi), így a páros fináléjának követése igen egyszerű.

A színvonal erős - először jut eszembe, hogy ez a sport igenis sport! -, röpülnek a lányok, emelnek, pörgetnek a fiúk. Az öt perc alatt sokan rettentően elfáradnak - és rontanak. A címvédő, olimpiai bajnok Gorgyejeváék is. Az utolsónak futó Valováék (mellesleg, ők is vb- és olimpiai aranyérmesek, csak éppen őket már mint a múltat emlegetik) azonban nem hibáznak.

MÁRCIUS 24.

Megrendül a bizalmunk a bírák és a sportág iránt. Nem értjük, hogyan állhat az élen már két kötelező gyakorlat után is Katarina Witt, holott mindkét iskolában - dupla hármas paragrafus, illetve fordulat előre kifelé - a kanadai Manleyé a legmagasabb pontszám. Aztán nem értjük azt sem (és szégyenkezünk), hogyan láthatta jobbnak az amúgy szépen futó Engiéket a fantasztikus dzsungeltáncot futó Duchesnay testvéreknél egyetlen bíró - a ;magyar. Persze, az sem világos, miért végeznek a tomboló közönségsikert hozó franciák csak a hatodik helyen? Torvili-Deanék óta nem volt még egy ilyen szenzációsan eredeti táncospár a jégen!

Jól mutatkozik be a fiatal Kerekes, Szentpéteri kettős, első világbajnoki szerepülésükön a 21. hely (és a lendületes kűr) kellemes meglepetés. A búcsúra készülő szovjet Besztyemjanova-Bukin duó csodafutással, és két 6-ossal megőrzi a dobogó tetejét, mosolyuk ugyanakkor gondterhelt - edzőnőjük, Tatjana Taraszova szívpanaszokkal kórházba került még a vb előtt. Nem ilyen búcsút képzeltek, a szeme előtt akartak utoljára győzni...

“Kész vagyok punk-hajat csináltatni magamnak, ha teljesen kopaszra borotváltatod magad" - mondja olimpiai bajnok honfitársának az amerikai Christopher Bowman a Schwarzkopf fodrász-szalonban a rövidprogram előtt. Boitano jót nevet, de a haja marad. És a ragyogó formája is. A tripla Axel, dupla Rittberger-kombinációt kivágja, mint a rezet. Kap is a 'bíróktól négy 5.9-et. Orser, a .címvédő, a nagy ellenfél viszont letenyerel a kombinációból, ezzel fuccs az aranyos álomnak. A legszomorúbb azonban a kötelezők után vezető szovjet Fagyejev, akit a bemelegítés után edzője, Szergej Volkov már nem .enged a jégre: izomsérülését annyira érzi a 85-ös világbajnok, hagy nem kockáztatnak.

MÁRCIUS 25.

Egy San Jose-i diáklány, az első világhírű színesbőrű műkorcsolyázó, Debi Thomas születésnapja. A huszonegyedik. Debi már 1988-ban aranyérmes a vb-n, de tavaly kikapott Witt-től, s az idei éve sem úgy kezdődött, ahogy szerette volna: az olimpián csak harmadik lett. Az ötéves kora óta korizó hölgy ezen a napon azonban verhetetlen, a rövidprogramban ő a legjobb. Witt a második, és - micsoda meglepetés - az iskolában csak tizennegyedik japán Ito a harmadik, a dupla Rittberger, tripla Rittberger kombinációt egyedül ő ugorja, s egyébként is nehézségi fokban nehéz vele versenyezni, Egy kis malőr is történik, az olimpiai ezüstérmes Manley gyakorlatának elején elromlik a BS magnója, Elizabethnek újra kell kezdeni a kűrt, ez kizökkenti a lendületből, s a kombinációt el is rontja. Téglássy Tamara a 31 lány közül a kilencedik legjobb rövidprogramot futja, ezzel máris a 12. helyre jön föl, s ez több, mint jó hír.

A nők csak epizódszerepet kapnak erre a napra, a fő szám a férfiak szabadkorcsolyázása. A 24 főre csappant (hja, a sérülések) mezőny harmadikjaként lép Száraz András a jégre, s egy lassú, de azért egészen elfogadható gyakorlattal végül a 20. helyen végez. Az utána következők bizony erősebb kűröket futnak, ha néhányan el is esnek. ,Aztán egy kanadai legény, Kurt Browning minden előzetes bejelentés helyett ugrik egy négyfordulatosat - és tátva marad mindenki szája. A világon ő az első, aki sikerrel próbálkozik világversenyen négyessel! Ezzel együtt a kűrben ketten is megelőzik: Napoleon és Puskin, azaz Brian Boitano és Brian Orser. Bár az utóbbi kűrje a jobb, a végelszámolásnál az olimpiai bajnok végez az élen.

MÁRCIUS 26.

A lopott puszik s a kabalaállatok fölvonultatásának utolsó napja. A nők szabadonválasztott gyakorlataival befejeződik a világbajnokság versenysorozata. A színvonal nem kifejezetten magas, a mezőnynek több, mint a fele elesik, akad olyan, aki többször is (Koch, Lebegyeva, Kadavy, Gorbenko). Téglássy viszont szilárdan áll a lábán, .s ennek köszönheti, hogy tovább emelkedik a rangsorban (11-ként végez).

Carmenből négy is jut a jégre. Kielmann ügyes, de semmi több, a spanyol Gomeznek viszont Boitano szurkol (no nem egyedül, de ő oda is ül mellé az eredményhirdetéskor), nem véletlen, közös az edzőjük.

A másik két Carmen azonban más műfaj. Katarina Witté maga a dráma, jégbalettban elbeszélve. Búcsúfellépését annyira átéli minden idők legeredményesebb korcsolyázónője, hogy amikor Carmenként meghal a kűr végén, a közönség tombolása sem tudja mosolyra fakasztani, percekig.

Thomasnak nincs sok esélye fölülmúlni Wittet. Az ő Carmenja is lendületes, jól koreografált, épp csak nem hibátlan, Debi előbb letenyerel egy ugrásból, a harmadik percben pedig el is esik, így akárcsak Calgaryban - Witt, Manley, Thomas a sorrend.

Kár, hogy többet nem látjuk őket. Legalábbis a jégen (hacsak el nem mennek valamelyik revübe, ami egyébként nem valószínű). De a lelátón, vagy a kommentátori állásokban 'bizonnyal ott lesznek majd ők is, ahogy itt Budapesten is összefuthattunk Gabi Seyferttől kezdve Emmerich Danzeren át Scott Hamiltonig szinte minden egykori nagy sztárral.