ANNYI ÉV MÚLTÁN...

Ezek a műkorcsolyázók nemrég még a világ legjobbjai közé tartoztak. Hozzájuk igazodtak mások, őket utánozták, értük lelkesedtek. De a sportolói pályafutás, bármily ragyogó is, előbb-utóbb véget ér. Olvasóink figyelmébe ajánljuk Gabi Seyfert többszörös világbajnok és-Igor Bobrin Európa-bajnok beszélgetését, melynek során elmondják, hogyan alakult életük, miután abbahagyták a versenyzést. Gondolataikat munkatársunk, Natalja Cserepanova jegyezte le.

SEYFERT - 1969-ben és 1970-ben első lettem a világbajnokságon. Ezért joggal gondoltam, hogy sikerült elérnem azt a célt, amely felé éveken át vezetett anyám s edzőm Jutta Müller.

BOBRIN - Emlékszem, a szülővárosomban, Leningrádban megrendezett 1970-es Európa-bajnokságra. Elbűvölten követtem Gabi mozgását a Sportpalota lelátójáról, csak titokban ábrándoztam saját győzelmemről. De azután eltelt tizenhárom év, vége szakadt az én sportpálya futásomnak is. Nehéz idők köszöntöttek rám, sok mindent újra kellett értékelnem, újra végigélnem. S maga, Gabi, hogyan hagyta abba?

SEYFERT - Természetesen megelégedéssel töltött el, hogy elértem a sportban a legmagasabb célt. Amikor azonban megérett bennem az elhatározás, hogy lezárom sportpályafutásomat, abbahagyom a műkorcsolyázást, egyszerre rádöbbentem, mennyire elfáradtam ebben a véget nem érő hajszában. S ezért elmondhatatlan megkönnyebbülést éreztem, amikor kiszálltam a küzdelemből.

BOBRIN - Elégedettség, megkönnyebbülés... Mennyire más mindez, mint az én akkori közérzetem. Számomra a búcsúzás egyenesen tragikussá vált. Látni se akartam a korcsolyát, s amikor először közvetítettek bajnokságot a részvételem nélkül, kikapcsoltam a tévét. Gyötörtek az emlékek, szenvedtem a féltékenységtől. . . Noha zsebemben lapult a leningrádi Leszgaft Testnevelési Főiskola elvégzését bizonyító diploma, csak ködős és meglehetősen borús elképzeléseim voltak a jövőmről. Talán azért is, mert szemem megszokta a jupiterlámpák fényét...

SEYFERT - Én viszont teljesen kézzelfoghatóan és világosan láttam magam előtt a jövőmet: edzõ leszek, mint anyám. A lipcsei testnevelési főiskola elvégzése után néhány évig az egyik karl-marx-stadti iskolában tanítottam, gyerekeknek az első lépéseket a jégen. Egyébként köztük volt a későbbi olimpiai bajnok, Anett Pötzsch is. Nem kellett hozzá sok idő, hogy belássam, egyáltalán nem nekem való ez a munka. Elhatároztam, hogy továbbtanulok. Három évvel később tolmácsoklevelet kaptam angol nyelvből, és nyolc éven át tolmácskodtam.

BOBRIN - Szerepléséből is látni lehetett, hogy szilárd jellem. S Gabi Seyfert további életútja csak megerősíti ezt bennem. Bizonyára ez a határozottság volt segítségére abban, hogy letérjen édesanyja nyomdokairól, és megpróbálja kialakítani a saját életpályáját. Ami viszont engem illet, minden borúlátó várakozásom dacára kellemes meglepetést okozott életem fordulata. Olyan munkát ajánlottak, amelyről csak álmodhattam : működjek közre a hangzatos Csupa sztár című jégparádéban. Már rég a levegőben colt, hogy a legjobb műkorcsolyázókból együttest kellene alakítani. Annak idején Irina Rodnyina és Ljudmilla Pahomova is emlegette, hogy a nagy nemzetközi versenyek győzteseit és érmes helyezettjeit önálló csapatba kellene össze fogni. Végre megnyílt a lehetőség. Rajtam kívül meghívták az együttesbe a világbajnok jégtáncospárt, Irina Vorobjevát és Igor Liszovszkijt, az Universiade két bajnokát, Jelena Garanyinát és Igor Zavozint, valamint a két szovjet országos bajnokot, Natalja Karamisevát és Rosztyiszlav Szinyicint.

SEYFERT - így tehát mégis visszatért a jégre, csak immár más szerepben. Én is újra korcsolyacipőt húztam, a berlini Friedrichstadtpalast műsoraiban veszek részt. Nemrég bővült a szerepköröm, az intézmény tánccsoportjának lettem vezetője és koreográfusa. A 7-15 éves korosztályból jó negyven gyermekkel foglalkozom. Tevékenységem azonban nem szorítkozik a jégpályára. Hiszen a Friedrichstadtpalastnak olyan műszaki lehetőségei vannak, hogy a színpadul szolgáló jégpálya pillanatok alatt átalakítható kis méretű uszodává. S akkor a produkció a vízben folytatódik. Mivel az egész műsort én irányítom, bátran mondhatom, egy számomra teljesen új közegben, a vízben is otthonosan érzem magam.

BOBRIN - Úszik is? Hát nem megmondtam, hogy elszánt ember!

SEYFERT - Túlbecsüli a képességeimet. Korcsolyán még mais biztosan állok, de a vízbe nehezen lehet belecsábítani. Ugyanis víziszonyom van. Egyébként ott is szerepelhetnék, de csak egyfajta számban: valami komikusban. Visszatérve a munkához, szeretném hozzátenni, hogy teljesen leköt jelenlegi tevékenységem.

BOBRIN - Én sem érzem becsapottnak magam e tekintetben. Boldog vagyok, mert szeretem a munkámat. A “Csupa sztár" együttesben gazdag tapasztalatokat szereztem a nagyszerű művészekkel együtt végzett munkában, megjött a bátorságom, hogy élére álljak egy nemrég alakult új közösségnek, az apró jégjelenetek színházának, a Jégminiatúra színháznak. Vannak ebben az együttesben műkorcsolyázók, artisták és egyéb esztrádműfajok képviselői. Valóságos jégszínpadot szeretnénk kialakítani, ahol a műsoron szerepel ének, pantomim, balett... A munkában neves forgatókönyvírók, balettmesterek, díszlet- és jelmeztervezők vannak segítségemre.

SEYFERT - Olyan hévvel mondja mindezt, hogy gondolom, elhivatottan végzi ezt a munkát.

BOBRIN - Így igaz. Legalábbis folyton a színházunkról gondolkodom és nem fáradok bele. Mihelyt egy időre elszakít az együttes tagjaitól valamilyen munka, vágyódom utánuk. Hálás nagyok barátaimnak azért, hogy kővettek ehhez az új vállalkozáshoz. Remélem, hogy amit a Színházművészeti Főiskola rendezőt szakán tanultam, segítségemre lesz ebben a munkában.

SEYFERT - S hogy alakult a magánélete?

BOBRIN - Ilyen-olyan módon az is kapcsolatban van a korcsolyázással. Feleségem, Natalja Besztyemjanova jégtáncos-világbajnok. Tanácsaimat néha hasznosítja egy-egy új program összeállításában. Én is el-ellesek valamit tőle és partnerétől, Andrej Bukintól. Becsülettel bevallom, van tőlük mit tanulnom.

SEYFERT - Nekem pedig segít a kislányom, Schaila. Tizenegy éves, de már szerepel a Friedrichstadtpalast balettkarában. Ezenkívül jól síel és teniszezik. Szívesen vagyok partnere.

BOBRIN - Amikor beszélgetni kezdtünk, múlt időben emlegettük a sportot. De azért a sport továbbra is helyet követel magának életünkben.

SEYFERT - Hát persze. A sport nyitotta meg előttünk a lehetőséget, hogy megismerjük az alkotás örömét. Az segített bennünket önmegvalósításunkban.

Fotó: SZ. Vlagyiezlavov